Szakmai hírek

Innováció, ismeret, trendek irányítják a fogyasztók szokásait

Életének 92. évében elhunyt az USA-ban Arthur C. Nielsen Jr., aki a Nielsent a világ vezető piackutató és tévénézettség mérő vállalatává fejlesztette. Édesapja 1923-ban alapította a céget, és nevét számos újítással tette ismertté. Élvonalba az ifjú Nielsen révén emelkedett a vállalkozás, amelybe 1945-ben lépett be, majd 1957-ben került az elnöki posztra.

A globális információszolgáltató ágazat úttörőjeként Arthur C. Nielsen Jr. munkásságát innovatív gondolatoknak szentelte, hogy minél jobban meg lehessen érteni és mérni a fogyasztók vásárlói viselkedését és mentalitását. Mint a Nielsen elnöke, szenvedélyesen és fáradhatatlanul járult hozzá, hogy a kutatás minél jobban kiszolgálja a piac szereplőit; beleértve többek között a fogyasztók, illetve az üzleti teljesítmény vizsgálatát, a piaci részesedést, Kiskereskedelmi Indexet és a tévénézettség mérését. Pályafutása során több mint húsz vállalat igazgatótanácsának tagjaként, továbbá három USA-elnök tanácsadójaként is dolgozott. Legfontosabb teljesítményének a New York Times nekrológja azt tartja, hogy a Nielsent az USA vezető tévénézettséget és médiahasználatot mérő vállalatává fejlesztette.

Arthur C. Nielsen Jr. 91. születésnapja alkalmából így méltatta őt a Nielsen jelenlegi elnöke, David Calhoun: „Innováció, ismeret, trendek. A három kifejezés közös nevezője, hogy ezek irányítják a fogyasztók szokásait. Ugyanez a három szó jellemzi üzleti tevékenységünk környezetének izgalmas momentumait. Jelentőségüket régen felismerte egy amerikai család, amelynek neve történetesen Nielsen. A cégalapító Arthur Nielsen meglátta a fogyasztói szokások erejét, és megismerésük érdekében új technológiákat, továbbá módszereket alakított ki, olyan lelkesedéssel, amely jelenleg is hat. S nem kisebb hatást gyakorol ránk ma fia, Arthur Nielsen Jr.”

Egy megemlékezésben az áll, hogy életművét és örökségét egyetlen, édesapjától tanult mondattal lehet összefoglalni: “Ha van bizonyos dologról egy érvényes számadatod, akkor már tudsz valamit”.
 

Stagnálás és innovációs kihívások a piackutatási iparágban

Budapest, 2011. július 4. – 17,1 milliárd forintot realizált a piackutatási iparág 2010-ben a Professzionális Piackutatók Társasága (PPT) és a Piackutatók Magyarországi Szövetsége (PMSZ) közös adatgyűjtése szerint. Az iparági teljesítmény harmadik éve stagnál, és a várakozások szerint – a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt – hazánkban 2011 sem hoz látványos pozitív elmozdulást.

A piackutatási iparág trendjei Magyarországon a nemzetközileg tapasztalt irányoknak megfelelően alakulnak. A piackutatási költés világszerte csökkent, bár a legfejlettebb piackutatási kultúrájú és a gazdasági növekedés útján már megindult országokból idén megérkeztek az első biztató jelzések. A dinamikus növekedés egyedül a kialakulóban lévő (ázsiai, dél-amerikai) piacok sajátja. Ilyen körülmények között a hazai piackutatási szakma megbecsüli a harmadik éve változatlan 17 milliárdos piacnagyságot még akkor is, ha az inflációs hatásokat figyelembe véve ez némileg szűkülő üzleti teret jelent.

Az iparági bevétel döntő többsége (82 százaléka) belföldi megbízásokból származott 2010-ben, hasonlóan a nemzetközi átlaghoz. A megrendeléseknek a piackutató ügynökségek elsősorban saját kapacitásuk felhasználásával tesznek eleget - a hazai alvállalkozókkal vagy a külföldi kutatócégekkel végeztetett munka aránya alacsony (5, illetve 9 százalék).

A megbízások csaknem felét, 46 százalékát, akárcsak nemzetközi viszonylatban, a termelő vállalatok adják. Ezen belül 38 százalék az FMCG megrendelések aránya, ami a 25 százalékos nemzetközi átlagnál jóval magasabb. Hazánkban a piackutatásból származó bevétel alakulásában jelentős szerepe van a média- és a távközlési szektornak is, 14, illetve 10 százalékos részesedéssel.

A kutatások döntő többsége kvantitatív kutatás: értékbeli arányuk 82 százalék volt 2010-ben, enyhén csökkenő, akárcsak világszerte. A kvalitatív kutatások részesedése 12, az egyéb kutatásoké (desk research, másodlagos kutatás) 6 százalék.

A korszerű adatfelvételi módszerek alkalmazása tekintetében a magyar piackutatás felzárkózóban van a nemzetközi trendekhez. Az otthoni megkérdezés egyre nehezülő feltételei, az együttműködési hajlandóság csökkenése, az olcsóbb adatfelvételi technikák felé való eltolódás miatt 42 százalékra csökkent a személyes megkérdezések részesedése, amely 2004-ben még 62 százalék volt. A hazai arány ugyanakkor még mindig jelentősen meghaladja a 13 százalékos nemzetközi átlagot, amelyet az alacsony népsűrűségű, magas internet-ellátottságú országok – például Finnország, Norvégia és Svédország –, valamint az erősen túlkutatott piacok – Hollandia, Franciaország – alacsony hányadosai „húznak le”. Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban a hazaihoz hasonló a módszer részesedése.

15 százalékra csökkent a telefonos kutatások aránya hazánkban (2006-ban 22 százalék volt); az adatfelvételi módszer térvesztése világjelenség. A telefonos kutatások az európai országok közül Svájcban és Németországban a legelterjedtebbek (46, illetve 39 százalékos részaránnyal). Jelentős a lemaradás hazánkban az online kutatások területén: értékbeli arányuk 2010-ben 6 százalék volt – alig több, mint a nemzetközi átlag negyede. Bár a hazai piackutató ügynökségek felkészültek online kutatások lebonyolítására, a megrendelői oldal részéről a módszer újszerűsége miatt nem egyszer ódzkodás tapasztalható.

A kutatások többsége (51 százalék) ad hoc kutatás – arányuk csökkenő (2006-ban 53, 2003-ban még 58 százalék volt Magyarországon), ugyanakkor egyre nagyobb részt hasítanak ki a bevételekből az ismétlődő kutatások.

A piackutatási szektor irányában a visszafogott büdzsék mellett ugyanakkor egyre nagyobbak a megrendelői elvárások. Az eredményekhez olcsón, gyorsan, ugyanakkor magas szakmai színvonalon, innovatív megoldásokkal kívánnak a kliensek hozzájutni. A piackutatási szakma többek között a nemzetközi szakmai sztenderdek, a piackutatásra kidolgozott ISO 20252 magyarországi meghonosításával és ezen sztenderdeknek megfelelő auditálásokkal készül arra, hogy ezeknek a kihívásoknak eleget tegyen. Ugyanakkor a piackutatási szakma felkészült arra is, hogy megfelelő információkat és megoldásokat ajánljon megrendelőinek a növekedés érdekében a piac és az üzleti modellek változásainak kedvező alakításához.

PPT/PMSZ

 

A Piackutatás blog medvedisznóembere – Nyílt levél
 

“Van valaki odakinn. Aki les ránk.” – kezdődik a Piackutatás blog 2011. március 22-én közzétett bejegyzése. Mi is hasonlóképpen érzünk.


A Piackutatás blogot az a Forecast Research Piackutató Intézet jegyzi, amely egyik szakmai szervezetnek sem tagja. Rendszeresen közzétesz olyan posztokat, amelyek megkérdőjelezik a piackutatási szakma jobbítása, presztízsének javítása érdekében tett közös szakmapolitikai törekvéseket, egyúttal alkalmasak arra, hogy a piackutatási szakma piaci szereplőit egymás ellen hangolják, a piackutatás alanyait közös szakmánkkal kapcsolatban elbizonytalanítsák. Sajnálatos, hogy a szakmánk egészét érintő jobbító szándékokat negatív színben tüntetik fel nevüket és cégüket nem vállaló személyek.

A posztok egy része egyúttal téves információközlés.

Nem felel meg a valóságnak például az, hogy ISO minősítést csak az kaphat, aki tagja a Professzionális Piackutatók Társaságának.
De az sem felel meg a valóságnak, hogy a piackutatásra kidolgozott ISO 20252 minősítést senki sem látta. Csak le kell szurkolni 130 svájci frankot a genfi ISO-Titkárságon és máris küldik a pdf-et. A PPT is ezt tette. Úgy véljük, vállalható az az anyagi teher, amely az ISO kritériumait hozzáférhetővé teszi a minőségi kutatást előtérbe helyező kutatócégek számára.

Sőt. A GfK és az Ipsos meg is kapta az ISO 20252 minősítést, amibe nem kevés szakmai és anyagi energiát fektetett a PPT munkaközösségével együtt. A minősítések megszerzését a PPT többi tagja is vállalta 2011 végéig.

A szakmai minősítések dokumentációját a megbízói oldal szakértői is véleményezték, a kritériumrendszer az ő észrevételeiket is tartalamazza. A minősítés megkérdőjelezése az ő hozzáértésüket is kétségbe vonja.

És ha már a blogot idéztük bevezetésként, idézzük befejezésként is. “A medvedisznóember legyen veletek,” Piackutatás blog! (Egyébként pedig akinek nem inge, ne vegye magára.)
 

PPT

 

Egyesül a Research International Hoffmann és a

TNS Hungary

Januártól a Research International Hoffmann és a TNS Hungary, a nemzetközi egyesülést követve, Magyarországon is közös piackutató vállalkozásként folytatja munkáját. A két cég, erősségeiket egyesítve, TNS Hoffmann néven dolgozik tovább egy ötfős board vezetésével, amelyet Hoffmann Márta CEO irányít. A Specialist Divíziót Duránszkai Gábor, az FMCG-Retail Divíziót Falus Tamás vezeti. A kvalitatív kutatások Pásztor György irányítása alatt zajlanak. A cég pénzügyi igazgatója Kármán Gábor.

A TNS Hungary jogelődje 1989-ben az egyik első piackutató intézet volt és a TNS Hungary Magyarországon a mai napig az üzletág első tíz top vállalkozásába tartozik, jelentős szerepet betöltve a standardizált kutatások területén. Az 1997-ben alakult, kimagasló minőségű szolgáltatásáról ismert Research International Hoffmann rövid idő alatt vált az ad-hoc piackutatás vezető szereplőjévé, és került be a legnagyobb 5 magyar cég közé. A TNS Hoffmann, a korábbi két cég egymást kiegészítő profiljának és szaktudásának integrálásával a hazai piackutató szakma egyik legszélesebb körű és legmagasabb minőségű szolgáltatását nyújtó szereplője lesz.

 

A piackutatás világpiaca 2009-ben

“Az elmúlt néhány év gazdasági eseményeinek ismeretében nem ért váratlanul senkit az ESOMAR idei

vizsgálata, amely többek között azzal a kihívást jelentő eredménnyel zárult, mi szerint a piackutatási szektor 2009. évi forgalma csökkent – első alkalommal azóta, hogy az ESOMAR 1988-ban megkezdte az iparág éves teljesítményének elemzését” – ezekkel a szavakkal vezeti be az ESOMAR igazgatója, Finn Raben a Global Market Research 2010 kötetet, amely 22. az éves áttekintések sorában.

32 milliárdról 28,9 milliárd USD-ra csökkent 2009-ben a piackutatási iparág árbevétele – ez 3,7 százalékos nominális csökkenést jelent, amely az inflációs hatások figyelembevételével kicsit még több: 4,6 százalék.
 

A növekedési ütem változása 2008/2009 (%)

 

 

 

 

Bruttó

 

 

 

 Nettó

 

Európa

-4.8

 -5.9

Észak-Amerika

-3.8

 -3.5

Ázsia 

-1.8

 -2.2

Latin-Amerika

+1.4

 -4.6

Közel-Kelet & Afrika

-4.2

-10.2

Átlagosan 

-3.7

 -4.6

A piackutatási iparágat Európában sújtotta a legjobban a több éve tartó gazdasági válság, Európa régiói közül is az európai forgalom mintegy 90 százalékát generáló legfejlettebb EU15 országot, valamint néhány közép- és kelet-európai országot, közülük is elsősorban Észtországot, Lettországot és Litvániát.
 

Észak-Amerikában már második éve negatív a nettó növekedési ütem – részben az árfolyam-ingadozásoknak köszönhetően. A várakozásoknál kicsit kedvezőbben alakult az iparági teljesítmény az USA-ban, mert miközben a kvalitatív vizsgálatok és a kérdőíves felmérések némileg teret veszítettek, a hosszú távú szerződéses háttérrel dolgozó szindikált kutatások szolgáltatói növekedést tudtak elérni.
 

A válság nem kímélte meg hatásaitól Ázsia, Latin-Amerika és a közel-keleti/afrikai régió országait sem, jóllehet a szakértői előrejelzések azt valószínűsítették, hogy a feltörekvő piacok jobban állják a sarat, mint a fejlettebbek. A forgalmi adatok csak részben igazolják ezeket a várakozásokat: Kínában és Indiában növekedést, Japánban és Ausztráliában csökkenést talált az elemzés. Az elemzők ugyanakkor nem számítottak arra, hogy Új-Zélandból nettó 20 százalékos visszaesést, Indonéziából és Dél-Koreából nettó 16 százalékos növekedést jelentenek az adatszolgáltatók.

A statisztikai adatok értelmezését SWOT-elemzéssel egészítették ki az idén az ESOMAR elemzői. Ebben felhívják a figyelmet arra, hogy a szakmának sokkal jobban kell építenie erősségeire és sokkal hatékonyabban ki kell használnia lehetőségeit, elsősorban azokat, amelyek a technológiai fejlődéshez, az online kutatáshoz és a közösségi médiához kapcsolódnak.
 

Az adatgyűjtésnek egyik idei újdonsága, hogy vizsgálta, mennyire lépik át a projektek az országhatárokat: ma a helyileg bonyolított projekteknek átlagosan 40 százaléka nemzetközinek tekinthető abban az értelemben, hogy a válaszadók több országból valók.
 

Az ESOMAR minden évben több mint hetven országra kiterjedő átfogó adatgyűjtést végez a piackutatási iparág éves teljesítményéről, amelynek eredményeit a Global Market Research Report című elemzésben teszi közzé. A kötet a piackutatási szektor teljesítményét leíró mutatókon túl minden évben bemutatja a 25 legjelentősebb piackutató céget (cégcsoportot) és szakértői elemzésekkel jelzi az iparág várható fejlődési irányait, innovációs törekvéseit. Idén először SWOT-elemzést tett közzé a piackutatási iparág erősségeiről és gyengeségeiről.

Forrás: www.esomar.org
  

Országos piackutatási diákverseny 2010

A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete ismét meghirdette az Országos Piackutatási Diákversenyt. A versenyen olyan felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók vehetnek részt, akik piackutatást tanulnak, tanultak.

Ebben az évben a verseny főszponzora a Vodafone, a versenyzők feladata pedig a fiatalokat megcélzó kommunikáció hatékonyságának vizsgálata a mobilszolgáltatók esetében. A verseny első három helyezett csapata ezúttal is értékes nyereményeket kap a szponzorok jóvoltából.

 

Az első helyezett díja Sziget hetijegy és Vodafone ajándékcsomag; 400000 Ft összértékben az SPSS tanfolyamain részvételi lehetőség, valamint féléves szakmai gyakorlat a zsűriben résztvevő piackutató vállalatok valamelyikénél illetve a Vodafone-nál.
A második helyezett díja 2 napijegy a Szigetre és Vodafone ajándékcsomag és szakkönyvek. A harmadik helyezett 1 napijegy a Szigetre és Vodafone ajándékcsomag és szakkönyvek. A második és harmadik helyezett csapatok tagjai csapatonként 200 000 Ft összértékben részt vehetnek az SPSS tanfolyamain.

A pályázati anyagokat segítő brief megtekinthető a diákverseny hivatalos honlapján.

Jelentkezési határidő: 2010. október1.

Az írásbeli megoldásokat 2010. november15-ig kell leadni, a döntő, a szóbeli forduló időpontja pedig 2010. december 9.

A verseny élvezi a Professzionális Piackutatók Társaságának szakmai támogatását.

Forrás: http://piackutatas-verseny.info/ 

Édesebb-e a körte, mint az alma?

A Professzionális Piackutatók Társaságának (PPT) – a piackutatás szakmai-érdekvédelmi szervezeteként –

feladata és kötelessége szót emelni olyan ügyekben, amelyek a piackutatási információk nem megfelelő felhasználására utalnak. Ezért a PPT csatlakozik a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) 2009. november 25-én kiadott állásfoglalásához, amely aggályosnak tartja a Ringier TV2 közönségnagyságát a Blikk olvasótáborával összehasonlító elemzését november 19-én közzétett „TV2 a 222. napon” című cikkében. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a különböző adatfelvételi technikákkal előállított adatbázisok közvetlen összehasonlítása sérti a piackutatás szakmai protokolljait, így nem elfogadható a Ringier érvelése a „Ringier-cáfolat a tévék vádjaira” írásban, amely szerint közönség összevetése közönséggel “nem problematikus”.

Értjük, hogy a Ringier cikkében megfogalmazottak milyen üzleti célok elérése érdekében születtek, de a bizonyításhoz választott eszközök és módszerek szakmai szempontból a PPT megítélése szerint nem megfelelőek, mindazonáltal alkalmasak arra, hogy az egész piackutatási szakma hitelességét megkérdőjelezzék. Biztosak vagyunk abban, hogy az ilyen jellegű közlemények nem szolgálják a kiadó javát sem. Meggyőződésünk, hogy a különböző módszerekkel felvett és feldolgozott, különböző időszakokra vonatkozó olvasottsági és nézettségi adatok összehasonlítása nem lehetséges. Azaz a kérdés “Édesebb-e a körte, mint az alma?” nem megválaszolható. Sőt, fel sem tehető.

A PPT szívesen áll egy összehasonlító módszertani diskurzus elébe.

Új igazgató az ESOMAR élén

Finn Raben személyében új ügyvezető igazgatót mutatott be Gunilla Broadbent, az ESOMAR elnöke. „Finn nemzetközi síkon is kipróbált, gazdag kutatási és cégvezetési tapasztalattal rendelkezik. Olyan piackutató, nyelvész, stratéga és pragmatista, aki nagy nemzetközi kitekintéssel bír, így biztos vagyok abban, hogy készségeinek sajátos ötvözete, meggyőző tapasztalata mindannyiunk hasznára válik az ESOMAR-ban” – mondta az elnök asszony.

Finn Raben ír származású, a Távol-Keleten született, Európában és a Közel-Keleten nőtt fel. Hollandiában és Írországban járt egyetemre, négy nyelven beszél. Nyelvészetből doktorált, üzleti tudományokból és marketing menedzsmentből posztgraduális képzésben vett részt. Elsősorban piackutatásban tevékenykedett a Millward Brownnál, az AC Nielsennél és a TNS-nél. Az ESOMAR-hoz a Synovate-től érkezett, ahol a dél-európai régióért felelős igazgató volt, az ottani Synovate-vállalatok integrálásának és harmonizálásának feladatával.

 A piackutatás világpiaca 2008-ban

32 milliárd USD volt 2008-ban a piackutatási iparág árbevétele – 4 milliárddal több, mint az előző évben. Ez 4,5 százalékos bruttó és 0,4 százalékos nettó növekedést jelent. Ha leszámítjuk az inflációs hatást, 28 országban csökkent az árbevétel, közöttük 10 olyan országban, amelyek piacvezetők a piackutatási iparágban.

“A Global Market Research Report  kitűnő áttekintést nyújt az iparág teljesítményéről és felvázolja a feltörekvő piacok dinamikáját. Meglehet, a piackutatási iparág erőteljes fejlődési üteme a régiók egy részében inflexiós ponthoz ért, ami egyértelműen a gazdasági visszaesés következménye. Mindazonáltal biztató, hogy a feltörekvő piacokban – kiváltképp Latin-Amerikában – a fejlődés töretlen” – értékelte a nemrégiben nyilvánosságra hozott eredményeket Gunilla Broadbent, az ESOMAR elnöke.
  

A növekedési ütem változása 2007/2008 (%)
 
 
 
 Bruttó
 
 
  Nettó
 
Európa
  4.7
   0.9
Észak-Amerika
  1.5
  -2.1
Ázsia 
  6.3
   2.1
Latin-Amerika
13.4
   5.6
Közel-Kelet & Afrika
12.0
   1.1
Átlagosan 
  4.5
   0.4

A gazdasági válság az egyharmados piaci részarányt képviselő Észak-Amerikát érintette a legsúlyosabban. Az USA-ban 1,6 százalékos volt az iparági növekedés, ami az inflációs hatás kiküszöbölését követően voltaképpen 2,1 százalékos csökkenést jelent. Hasonló a tendencia Kanadában, ahol úgyszintén negatív a nettó növekedés (-2,2%).

Európában kicsit kedvezőbb a helyzet 4,7 százalékos bruttó, 0,9 százalékos nettó növekedéssel, ami elsősorban a két piacvezető, Nagy-Britannia és Németország jó teljesítményének tudható be: ebben a két országban 2,1-2,1 százalékos nettó növekedést ért el a piackutatási iparág.

Az ESOMAR piacági áttekintése szerint a növekedés zászlóshajója Latin-Amerika 13,4 százalékos bruttó, 5,6 százalékos nettó növekedéssel: Argentínában, Peruban és Panamában a nettó növekedési ütem kétszámjegyű. Mérséklődött Ázsia csendes-óceáni térségében a növekedés: a bruttó 6,3 százalékos ráta 2,1 százalékos nettó fejődési ütemet takar, ami a legtöbb régióhoz képest a mérséklődés ellenére is jó teljesítmény.

Az iparági árbevétel 80 százaléka kvantitatív, 14 százaléka kvalitatív vizsgálatokból származott. A másodelemzések részaránya 6 százalék.

Az ESOMAR minden évben több mint hetven országra kiterjedő átfogó adatgyűjtést végez a piackutatási iparág éves teljesítményéről, amelynek eredményeit a Global Market Research Report című elemzésben teszi közzé. A kötet a piackutatási szektor teljesítményét leíró mutatókon túl minden évben bemutatja a 25 legjelentősebb piackutató céget (cégcsoportot) és szakértői elemzésekkel jelzi az iparág várható fejlődési irányait, innovációs törekvéseit.

Forrás: Global Market Research 2009. ESOMAR, 2009
  

Új Reklámetikai Kódex

26 szakmai szervezet – köztük a Professzionális Piackutatók Társasága – ünnepélyes aláírás keretében fogadta el a Magyar Reklámetikai Kódex 2009. évi új kiadását. A Kódexet 2005-ben módosították utoljára.

Tartalmában kibővítve és új szerkezetben készült el a 2009. szeptember 30-től hatályos új Kódex, amely a magyar reklámipari szereplők (hirdető, reklámozó vállalatok, a reklámokat készítő ügynökségek és a közzétevő média) etikai vállalásának legfontosabb dokumentuma.

A Kódex soha nem látott széleskörű egyeztetés és konszenzus eredménye. Az előkészítő és egyeztető munkát az Önszabályozó Reklám Testület és a Magyar Reklámszövetség szakemberei végezték. Az alapot, mint szinte a világon mindenütt, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) Kódexe jelentette, amelyet a nemzetközi gyártói kódexekkel is kiegészítettek. A korábbi Kódex alkalmazása során szerzett tapasztalatok és az aláíró szervezetek és tagvállalatok észrevételei segítettek a pontos és végleges szöveg kialakításában.
A Kódex nemcsak tartalmában bővült jelentősen, hanem teljesen új, könnyebben követhető, szerkezetben készült el. Az első rész az általános elveket és szabályokat rögzíti, a második pedig a különös szabályokat – többek között számos termékkörre külön cikkelyben kitérve – fogalmazza meg. Több új cikkely és pont került a Kódexbe, amelyek még egyértelműbbé, pontosabbá teszik az etikai határokat, így a részletesebb megfogalmazás a reklámipar számára könnyebben követhetővé válik.

Ami a piackutatást illeti, új szempontként került a szabálygyűjteménybe, hogy a reklámokban csak tudományos módszerekkel megalapozott piackutatási eredményekre lehet hivatkozni. 

Piackutatót keres az NHH


A digitális átállással kapcsolatos piackutatásra keres partnert a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) – írja a Közbeszerzési Értesítő. Csak telekommunikációs tapasztalatokkal rendelkező kutatócégek jelentkezhetnek.
Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki az NHH a digitális átállással kapcsolatos piackutatási feladatokra. A felmérés célja a magyarországi digitális átállás aktuális helyzetének valamennyi platformra, elsősorban a keresleti oldalra kiterjedő feltérképezése.

A kutatás több területet fed le: a digitális televíziós és rádiós szolgáltatások elérhetőségét, valamint igénybevételét, a háztartási eszközellátottságot és eszközhozzáférést, továbbá lesznek kérdések a fogyasztói attitűddel, tájékozottsággal és tudatossággal kapcsolatban. Az országos felmérésben lesznek személyes interjúk, bolti megfigyelés és ármonitoring.

 

Nem indulhat az a cég a tenderen, amelynek éves nettó árbevétele az előző két évben nem érte el a 30 millió forintot. További elvárás, hogy a pályázónak összesen legalább két darab telekommunikáció területén végzett országos kiterjedésű piackutatási referenciával kell rendelkezni, és a csapatban két fő piackutatási tapasztalattal rendelkező közgazdász végzettségű szakembernek kell lennie.

 

Az elbírálás során az ajánlati ár és a szakmai ajánlat minősége fele-fele arányban számít a végső döntésnél.

 

Az ajánlattételi határidő május 5-e, az eredményhirdetés időpontja május 18-a. A megbízás az év végéig, december 31-ig szól.

Forrás: Kreatív Online


Kommunikációs feladatok uniós forrásból
 

Magyar és angol szakmai nyelv tárgyalóképes ismeretével rendelkező munkatársnak kell lennie annál az ügynökségnél, amely sikerrel kíván pályázni a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) kommunikációs tenderén. A feladat például közvélemény-kutatás, kommunikációs tréning, hirdetés-elhelyezés.
A Társadalmi Megújulás Operatív Programból támogatja az FSZH a „A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése" című projektet, amelynek kommunikációs feladataira nyílt tendert hirdetett.

A Közbeszerzési Értesítő szerint bőven lesz feladata a nyertes ügynökségnek: hat darab fókuszcsoportos közvélemény-kutatás, egy kommunikációs tréning, nyolcvan sajtóközlemény kiadása, két interjú szervezése, 200 tájékoztató tábla elkészítése, kihelyezése, 14 hirdetés a szaksajtóban és 100 a helyi lapokban, hatezer reklámtárgy, tízezer szórólap készítése, bannerek tervezése és folyamatos megjelentetése, valamint fotózás.

 

A tenderen az összességében legelőnyösebb ajánlat nyer, a legmagasabb súlyszámot a kommunikációs kampány megvalósításának szakmai koncepciója adja (9), ezt követi a kért ellenszolgáltatás nettó összege (7) és végül a meghiúsulási kötbér vállalt százalékos mértéke (2).

Az FSZH kiírása szerint az bizonyul alkalmas ajánlattevőnek, amely a megelőző három évben összességében bruttó 50 millió forintértékű egy vagy több teljesített referenciamunkával, rendelkezik, amely mindazt a tevékenységet magába foglalja, ami a nyertes ügynökség feladata lesz.

Az ajánlatkérő néhány számot is meghatározott, például az elmúlt három évben legalább két darab egyenként bruttó ötmillió forint értékű fókuszcsoportos közvélemény kutatási referencia szükséges a pályázóktól és rendelkezniük kell egy fő pr- vagy médiaszakértővel, akinek egyetemi vagy főiskolai végzettsége van és tárgyalóképes szakmai nyelvismerete van magyarból, illetve angolból, továbbá legalább hároméves tapasztalata van pr és/vagy marketing tevékenységében; újságírási és/vagy sajtókapcsolatok szervezésében, valamint projekt menedzsmentben pr, tájékoztatási vagy marketing területen.

A jelentkezőknek egy fő közvélemény-kutatási szakértővel is rendelkezni kell, itt a diploma mellett a magyar nyelv tárgyalóképes ismeretét várják el és a fókuszcsoportos közvélemény-kutatásban szerzett legalább hároméves gyakorlatot.

Az ajánlatokat március 30-ig lehet benyújtani, a felek pedig május 7-től jövő év szeptember 21-ig szerződnek.
 

Forrás: Kreatív Online

 

A piackutatás világpiaca 2007-ben

28 milliárd USD volt a piackutatási iparág árbevétele 2007-ben, 3,5 milliárd dollárral több, mint előző évben. Ez 6,5 százalékos bruttó, 3,9 százalékos nettó növekedést jelent. A leggyorsabban növekedő nemzeti piacok Kelet-Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában vannak. Az inflációval korrigált növekedés élén azok az országok, amelyekben fejletlen a piackutatási iparág: Peru (26,8 %), a Dél-afrikai Köztársaság (25,2 %), Litvánia (23,6 %), Nicaragua (23,1 %), Lettország (22,1 %) és Törökország (22,0 %).

Legfejlettebb a piackutatási iparág az USA-ban (8,7 milliárd USD árbevétellel), Nagy-Britanniában (árbevétel: 2,8 milliárd USD), Németországban (2,7 milliárd USD), Franciaországban (2,6 milliárd USD) és Japánban (1,5 milliárd USD). Érdekesség, hogy 2007-ben Németország megelőzte Franciaországot a piackutatási iparág árbevételét tekintve.

Magyarország 34. volt 2007-ben a nemzeti piacok nagyság szerinti listáján. Jobb a helyezés az egy főre jutó piackutatási költés tekintetében: ez 8,46 USD hazánkban. Ennél 26 országban volt nagyobb a mutató tavaly a vizsgált 74 ország közül.

 

A cégek fúziója és felvásárlása 2007-ben új lendületet vett – a nagy cégcsoportok világszerte folytatták a nemzeti piackutatási ügynökségek felvásárlását. Így például az Ipsos megvásárolta a Markinort, a Dél-afrikai Köztársaság vezető piackutató társaságát és többségi tulajdonos lett az Indica Research-ben, amely India egyik vezető piackutató cége; a Synovate Hollandiában és Spanyolországban terjeszkedett. Ugyanakkor az Ipsos-ra és a Synovate-re is irányul akvizíciós szándék, mind iparágon belülről, mind iparágon kívülről.

 

Mindazonáltal az utóbbi időszak slágertémája, hogy a TNS-t a GfK vagy a WPP vásárolja-e meg, és ezzel létrejön-e egy olyan piaci óriás, amely a jelenlegi piacvezető Nielsen méltó riválisa.

 

Source: Global Market Research 2008. ESOMAR, 2008

 

Szakmai összefogás a minőségi piackutatásért

Elkészült a Piackutatók Iparági Kvalitatív Szervezési Ellenőrző Rendszere, a PIXER. A minőségbiztosítási rendszer kialakítását a Piackutatók Magyarországi Szövetsége (PMSZ) koordinálja és a szervezeti keret kialakításában, a rendszer paramétereinek véglegesítésében, tesztelésében részt vesznek a Professzionális Piackutatók Társaságának (PPT) tagszervezetei, illetve a két szervezeten kívüli piackutató cégek, eddig összesen tizenhatan. A jogi és adatvédelmi háttér megteremtése után széles körű tesztüzem következik, majd 2009 februárjától valamennyi csatlakozó kutatócég megkezdi az alkalmazást. A PIXER mind a szakma, mind az ügyféloldal számára komoly előrelépést és garanciát jelent a kvalitatív kutatások minőségbiztosítása területén. 

 „A rendszer fő célja a kvalitatív kutatások, jellemzően a fókuszcsoportok résztvevőinek nyilvántartása és ellenőrzése, valamint a szervezést végző kérdezőbiztosok munkájának felügyelete, értékelése. A PIXER online szoftver segítségével a piackutató ügynökségek szervezői, illetve a minőségbiztosításért felelős munkatársai már az előszervezés során ellenőrizhetik a fókuszcsoportra felkért személyek „válaszadói múltját”, még napokkal a fókuszcsoport előtt kiszűrve a „professzionális válaszadókat”, az ún. csoportlakókat. Így a kutatásban csak az ügyféllel egyeztetett feltételeknek megfelelő személyek vehetnek részt, mert a rendszer kiküszöböli a véletlen ismétléseket és az esetleges visszaéléseket. Korábban ezt a kutatócégek csak „házon belül” tehették meg; a más ügynökségeknél már megfordult válaszadók kiszűrésére az új, iparági szintű szoftver először ad lehetőséget. Természetesen a rendszer hátterét adatvédelmi szempontból is körültekintően alakítottuk ki, amely mara&

 

 

Arthur C. Nielsen Jr.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

              Finn Raben

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Budapest, 2009. szeptember 16.